A Vadása-tó élővilága: Madarak

Kontyos réce

• Jegyei: A kontyos réce (Aythya fuligula) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába és az Aythya nembe tartozó vízimadár. Testhossza 40-47 centiméter, a szárnyfesztávolsága 67-73 centiméter, testtömege 500-1000 gramm. A tojó kisebb, mint a hím. A hímnek fejhez simuló kontya van, ami nyugalmi időszakban szinte nem is látszik. A hímnek a fekete és a fehér színű tollai vannak, a tojó sötétbarna színű.
• Élőhelye: A kontyos réce Európa észak- északkeleti és Ázsia déli részén rendszeresen fészkel, de déli és keleti irányba is terjeszkedik. Általában olyan tavak mellett fordul elő, ahol van nyílt vízfelület, de nádas is.
• Szaporodása: A kontyos réce a talajra építi a fészkét növényi anyagokból, melyet pehelytollakkal bélel ki. A fészekalj 5-12 tojásból áll, melyen 24 napig kotlik. A fiókák már egynapos korukban tudnak úszni, de táplálékukat még kizárólagosan a felszínen gyűjtögetik.
• Tápláléka: A kontyos réce apró halakkal táplálkozik, melyekért 6-7 méter mélyre is lemerül, de elfogyasztja a puhatestűeket, rovarokat és növényi részeket is.

Nagy kócsag

• Jegyei: A nagy kócsag (Egretta alba; más néven Ardea alba vagy Casmerodius albus) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó gázlómadár. A hófehér gémfélék legnagyobb képviselője. Régies neve nemes kócsag. A magyar természetvédelem címermadara.
• Élőhelye: A világ nagy részén – Észak-Amerikában (Egretta alba egretta), Afrikában (Egretta alba melanorhynchos), Ázsiában és Ausztráliában (Egretta alba modesta), valamint ritkábban Dél-Európában (Egretta alba alba) is előfordul. A nagyobb termetű, társas gázlómadarak közé tartozik. Élőhelyét sziki és nádas mocsarak, brakkvizes lagúnák, árterek képezik.
• Szaporodása: A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, többnyire földközelben a nádasban, de olykor fákon is. A kolóniák akár 50 párból is állhatnak, olykor egyéb gémfélék is csatlakozhatnak. Átlagosan egy méter átmérőjű fészkét avas nádból építi, bár olykor az előző évi fészket is kicsinosíthatja. A párzásra nem sokkal a hazatérés után,február-március során sor kerül, amit látványos udvarlási ceremónia előz meg, melynek keretében a hím mutogatja megnyúlt dísztollait. A nagy kócsag évente csak egyszer költ. Egy alkalommal 3-4 kékeszöld tojást rak, melyeken 24-26 napig ül a két szülő felváltva. A fiókák fehér pehelytollakkal jönnek a világra, a fészket csak 34-35 nap után hagyják el.
• Tápláléka: Halakat, kétéltűeket, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt a többi gémféléhez hasonló, kivárásra és villámgyors lecsapásra épülő vadászstratégiájával. Alapvetően magányosan táplálkozik, bár nagy bőség esetén több példány is összeverődhet.
• Kárpát medencei előfordulása: Európa területén belül Magyarország a faj egyik legjelentősebb előfordulási helye. A nagy kócsagok magyarországi állománya növekvő, 1800-3000 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, és a Kis-Balaton vidékén nádasokban és ártéri erdőkben rendszeresen fészkelnek nagyobb telepekben is, de gyérebb állománnyal a Tisza mentén, a Velencei- és Fertőnél is találkozhatunk. (Ez utóbbi az osztrák résszel együttvéve viszont már jelentős gócnak tekinthető.) Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország déli és keleti régióiban ritkának mondható. Ez azonban nem volt mindig így. A negyvenes, ötvenes években még csak két telep volt az országban, a Kis-Balaton és a Velencei-tó nádrengetegében. Ennyi maradt, a hajdan bizonyára sokkal nagyobb fészkelő állományból, amely felett a folyószabályozások, a mocsarak lecsapolása, és a dísztollaik miatt történő vadászat kongatták meg a vészharangot. Jellemző, hogy a múlt század elején, külön kócsagőrt alkalmaztak, melynek feladata az volt, hogy a töredékére zsugorodott állományt megvédje. Majd a hetvenes években a hazai nagy kócsag populáció nagy fejlődésnek indult. 1996-ban végzett számláláskor 1425 pár fészkelt Magyarországon.
• Védettsége: A kócsagállományt a 19. században tizedelte meg a kócsagtoll viselésének divatja, azóta az állomány regenerálódik. A brit Királyi Madárvédelmi Egyesület, mely ma Európa legnagyobb közhasznú természetvédelmi szervezete, 1889-ben alapvetően a kócsagirtás (pontosabban a dísztollkereskedelem) megfékezésére jött létre. Vönöczky Schenk Jakab a hágai madárkongresszuson felolvasott dolgozata nyomán a védelem érdekében gyűjtés indult Hollandiában, de német és angol területeken is, sőt még hazánkból is befolyt egy kisebb összeg. Így lehetett felfogadni az első magyar természetvédelmi őrt, egy kócsagőrt a Kisbalatonon. Bár Magyarországon az állomány növekvő, a nagy kócsag, a magyar természetvédelem szimbóluma fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 100 000 forint. Állománya európai léptékben is stabil, ezért nem került fel a SPEC listára.

Szürke gém

• Jegyei: A szürke gém (Ardea cinerea) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó nagyméretű gázlómadár. Népies nevei: kék gém, daru gém, fosógém, vasgém. Röpte közben feltartott feje, S alakban behajtott nyaka és hátranyújtott lába a gémfélék jellemzője. Repülése lassú, nehézkes. Jellegzetes hangja az érdes, recsegő „kraank” kiáltás. Fészkelőhelyén olykor csőrét csattogtatva ad hangot.
• Élőhelye: Eurázsia és Dél-Afrika nagy részén előfordul, Európa legelterjedtebb gémféléje. A szürke gém részben vonuló madár. Az észak-európai – és részben a közép-európai – állomány télire Afrikába, a Szaharától délre eső vidékre vonul. Viszonylag későn indul, és korán érkezik: Magyarországon február és október között figyelhetjük meg; igaz, az állomány egy része itt tölti a telet.
• A szürke gém magyarországi állománya mintegy 2500–3500 fészkelő párra tehető, és stabilnak minősül. Elsősorban a Tisza-tó és a felső-Tisza vidékén gyakori, de majdnem minden vizünk mellett előfordul. A Dunántúli- és az Északi-középhegységben a legkisebb az állomány sűrűsége.
• Szaporodása: A szürke gém telepeken fészkel, melyek általában ártéri erdőkben, fák koronájában jönnek létre, de olykor nádasokban vagy sziklákon. A telepeken minden hímnek megvan a maga revírje, területe a jövendő fészek körül, amit hevesen védelmez a többi hímmel szemben. Amíg párra nem akad, a hím hangos kiáltásokat hallat, tojó közeledtére pedig nyomban pózolni kezd: nyakát kinyújtja, csőrét az égnek emeli. Ha a tojó közeledik, a hím lehajtja fejét, és csattogtatja a csőrét. A pár fészke alapvetően gallyakból, nádszálakból készül. Évente csak egyszer költ, és enyhébb időben akár már február végén megkezdődhet tojásrakás, azonban erre rendszerint csak márciusban kerül sor. A 55–64-szer 40–46 milliméteres tojásokat nem egyszerre rakja le a tojó, így a 4–5 fióka kisebb időeltolódással kel ki. Táplálékban szegény években előfordul, hogy csak az idősebb utódokat nevelik fel szüleik, a gyengébbek pedig elpusztulnak. A költésben mindkét szülő részt vesz mintegy 24–25 napon keresztül, majd a kirepülésig tartó 42–55 napon át a hím és a tojó közösen táplálja az utódokat a begyükből visszaöklendezett táplálékkal.
• Tápláléka: Alapvetően társas madár, bár egyedül vadászik. Élőhelyén, mocsarak, folyók, tavak partján rokonaihoz hasonlóan halakkal, kétéltűekkel, csigákkal, hüllőkkel, kisemlősökkel, rákokkal táplálkozik. Vadászati stratégiája a gyorsaságra és a kivárásra épül: mozdulatlanul áll a sekélyesben, várva az áldozatot, majd hegyes csőrével lecsap. Olykor úsznia is kell, ami nem okoz neki gondot. Táplálékkeresés közben akár 30 kilométerre is eltávolodhat pihenőhelyétől, és nem ritka, hogy táplálékban gazdag helyeken tömegesen bukkan fel. Előszeretettel dézsmálja meg a halgazdaságokat és kerti tavacskákat.

Törpegém

• Jegyei: A törpegém, más néven pocgém (Ixobrychus minutus) a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó kisméretű gázlómadár, Európa legkisebb gémféléje.
• Hossza mintegy 33-38 centiméter, szárnyfesztávolsága az 52-58 centimétert is eléri. Tömege 120-150 gramm között mozog. A törpegém egyik jellegzetessége kis mérete mellett, hogy az európai régió és a Mediterráneum egyetlen olyan gémféléje, amely nagyobb világos szárnyfolttal rendelkezik. Hímje feltűnő fekete-fehér/krémszínű, hasa világos, szürkés csíkokkal, feje teteje és háta sötét. A tojó jóval tompább színezetű, barnásabb, hasán pedig markánsabb a csíkozás. A fiatal egyedek inkább a tojóhoz hasonló rejtőszínűek, ám a hátuk is csíkos.
• Élőhelye: A törpegém sűrű nádasokban, mocsarakban, vízpartokon éli bújkáló életét. A bölömbikához hasonlóan nem alkot fészkelőtelepeket. Kis tömege lehetővé teszi, hogy nádszálakon kapaszkodjon meg, innen les zsákmányra.
• Veszély esetén „cövekel”, azaz nyakát és fejét az ég felé nyújtja, és mozdulatlanná dermed. Riasztóhangja „get”/„gek”, repülés közben „kir” kiáltást hallatt, míg költési időszakban a bölömbikához hasonlóan mély, messzehangzó, brummogó hangot ad.
• Szaporodása: A törpegém nem fészkelőtelepeken költ, hanem a nádasban alkotja meg nádszálakból, nádlevelekből álló, csésze alakú fészkét, melynek helyét a hím választja meg. Évente csak egyszer költ, 5-7 tojást rak. A költés 17-19 napig tart. A fiókák fészeklakók, a kirepülés 25-30 nap után következik be, addig mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.
• Tápláléka: Táplálékát kisebb halak, gőték, békák, ízeltlábúak alkotják.

Vízityúk

• Jegyei: A vízityúk (Gallinula chloropus) a madarak (Aves) osztályának a darualakúak (Gruiformes) rendjéhez, ezen belül a guvatfélék (Rallidae) családjához tartozó faj. A vízityúk testhossza 35 cm, szárnyfesztávolsága 50-55 cm és testtömege 145-490 gramm. A tollazata fekete, helyenként sötétbarnás árnyalatú, a farka alul fehér színű. A hím és a tojó hasonló kinézetű. Hosszúra nyúlt lábujjai segítségével az ingoványos talajon könnyedén közlekedik. A vízityúk járás közben jellegzetesen „kilép”. A csibék tollazata fekete, csőrük és szemük környéke piros, fejük teljesen kopasz.6 hónapos korukban élénkpiros színű lesz a csőrük, addig narancssárga vagy citromsárga színűek. Akár 15 évig is élhet, de átlagban csak 3 évig él.
• Élőhelye: A vízityúk Egész Európában előfordul, kivéve Skandinávia és Finnország nagy részét, és Oroszország északi területeit. Megtalálható Nyugat-Ázsiában, Japánban, a Fülöp-szigeteken, Afrikában, valamint Észak- és Dél-Amerikában is. Hazánkban áprilistól októberig tartózkodik, rendszeres fészkelő. Megfelelő időjárás mellett kis példányban itt is telel.
• Szaporodása: A vízityúk ivarérettséget egyéves korában éri el. A költési időszak áprilistól augusztusig tart, ebben az időszakban 2-3 fészekaljat nevel fel a pár. A fészket a part menti növényzetben vagy egy úszó szigeten helyezik el a madarak. A fészek vázát nádból és más vízinövényből készítik, belsejét puha növényekkel bélelik, és mindkét madár részt vesz a fészeképítésben. Egy fészekaljban kb. 10 tojás van. A tojások vörösesbarnán pettyezett sárgásbarnák. Az öreg madarak nagyjából három héten át felváltva melengetik őket. Az előző fészekaljból kikerült madarak segítenek felnevelni az öregeknek a következő fészekaljakat. A fiókák kirepülése 6-7 hetes korban következik be.
• Tápláléka: A vízityúk tápláléka növények, bogyók, rovarok és egyéb kis termetű gerinctelenek.

Szárcsa

• Jegyei: A szárcsa (Fulica atra) a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjébe, a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó faj. A vízityúknál nagyobb, kerekded fejű és testű, rövid farkú vízimadár. Tollazata teljesen fekete színű, melytől csak a fehér homlokpajzsa és csőre eltérő. Lábujjai karéjosak (mint a vöcsköké) és hosszúak. Társasak, ritkán magányosak és csak költéskor vannak párban, territoriálisak és területfoglaláskor gyakoriak a látványos, bokszolásra emlékeztető harcok.
• Élőhelye: A szárcsa egész Európában elterjedt, az északi területekről azonban hiányzik. Az európai populáció, kb. 1,3 millió párból áll, nem mutat jelentős változást az utóbbi időben. Habár, 1990-2000 között a legnépesebb populációkkal rendelkező országokban – Oroszországban, Magyarországon és Lengyelországban – kissé csökkent állományuk. Hazánkban gyakori fészkelő, 80-120 ezer párral, egyike a legnagyobb európai állományoknak. Szinte minden típusú vizes területen előfordul (tavak, holtágak, halastavak, delták) kedvelik a sűrű növényzetet, de kerülik a gyors vízfolyásokat.
• Szaporodása: A szárcsa a fészkét élő és halott növényi anyagokból rakja össze és lágy anyaggal béleli ki. A fészket sekély vízre rakja, ahol vagy szabadon úszik, vagy rögzíti növényekhez. A tojásrakást márciustól megkezdik, évente általában csupán egy fészekaljat nevelnek fel, nagyon ritkán kettőt. A 6-10 tojásból kb. 21-24 nap kotlás után bújnak elő a fiókák.
• Tápláléka: A szárcsa mindenevő, de étrendjében dominál a növényi eredetű táplálék. Úszás és sétálás közben táplálkozik.

Növények

Vízi harmatkása

Népies neve vízikása. Vizes élőhelyen, mocsarakban, ártéri területeken találkozhatunk vele. Magas, erőteljes növény. Terebélyes, dús virágbugája elágazó.A nád után az egyik legelterjedtebb vízi pázsitfűféle, 1-2 méter magas, erőteljes növény. Barnás vagy kékes színű szemtermését régen fogyasztották.
A harmatkása úgy nő sűrűn a víz mentén, mint a nád, a levele vízben úszik, a szára pedig a kalásszal egy méternyire magaslik ki a vízből. Az érlelődő kalászfejen esténként, ahogy leszáll a harmat, a megérett magvak toklásza kinyílik. Ezért hívják harmatosnak: ilyenkor vagy hajnalban, a harmat felszáradása előtt lehet szüretelni. Ez rendszerint úgy történt, hogy a szüretelők egyik kezükben egy szitát tartottak felfordítva, másikban pedig valami hosszú faeszközt, például fakanalat, és így felszerelkezve becsónakoztak, vagy feltűrt, felfogott ruhával begázoltak a harmatkása bozótjába, és ott a növény szárát ütögetve a szitával fogták fel az apró, a mákszemnél alig nagyobb, fényes, halványsárga magvakat.
A harmatkását azután szárították, a port kiszitálták közüle, és végül hántolták: lábbal megtiporták, két tenyerük közt dörzsölték vagy homokkal összekeverték. Az így előkészített magvakat leginkább kásának főzték meg - tejjel főzi a javasasszony metélőhagymával fűszerezve. Hogy mit készíthettek még belőle? Valószínű, hogy minden egyebet, amit gabonából szokás, akár a szlávok (oroszok, fehéroroszok, lengyelek), poroszok, akiknél a harmatkása fogyasztásának még nagyobb hagyománya volt. Nemcsak kásának főzték, hanem levesbe betétnek, vagy ledarálták és tésztát készítettek belőle.