Szőce

Szőce első okleveles említése 1286-ból származik: Zelche. Szláv erdetű, értelme: „kis falu”. (Lásd a horvát és a szlovén Selce helységneveket.)
Neve erdetileg pataknév is lehetett, amelyet a krónika II. Henrik német-római császár 1051-es magyarországi hadjárata kapcsán említ.
A falu határát két nagy jelentőségű, történelmi út érintette: a Borostyánkő út (római út) és a középkori Magyarország egyik főútvonala a Székesfehérvárt Itáliával összekötő „Király út”. (Mondták Katonák útjának, Olasz útnak, helyi hagyomány szerint „kerá út”-nak)
Nevezetességei:
Szent András templom: római katolikus templom, román kori műemlék, a XIII. században épült, majd a XIV. században átépítették. Két építészeti stílus jegyei találhatók az épületen. A megközelítően négyzet alakú templomhajó román kori falain látható három félköríves záródású résablak, kettő a nyugati homlokzaton, egy a délin. A gótikát a nyolcszög három oldalával záródó szentély képviseli. Ablakai kőbélletesek, mérművesek. A szentélyhez illesztett támpilléreket szintén az utóbbiakkal együtt emelték.
A szőcei tőzegmohás láprét az Őrségi Nemzeti Park egyik leghíresebb és legjelentősebb, fokozottan védett része, ahol természetvédelmi kutatóház is működik. A 127 ha területű természetvédelmi terület legértékesebb része a völgy alján húzódó rétek láncolata.

Szőcei tőzegmohás láprét

Az Őrségi Nemzeti Park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn.

A szőcei tőzegmohás neve ma már fogalom a botanikusok körében. Ezt a különleges, ma már fokozottan védett patakvölgyet sokáig csak a helyi lakosság ismerte. Anélkül, hogy sejtették volna, milyen természeti értékeket hordoz a völgy, jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ezek máig megmaradtak.

A település ma is büszke erre, a falu címerében is tőzegmoha látható. Az egykor nagyobb vízhozamú patak és a dombok alján fakadó több mint kétszáz forrás által átitatott völgyet a helyiek „szélesvíz”-nek, vagy széles vízi rétnek hívták, és így emlegetik ma is. A mainál jóval nagyobb területet kaszáltak, évente kétszer, és emellett alkalmanként legeltették. Az „aranymoha” (tőzegmoha) az idősek elbeszélése szerint 30 évvel ezelőtt magas párnákat alkotott, és nagyobb számban fordult elő. A gazdálkodás részeként ezt is gyűjtötték, alomnak használták az állatok alá. Az állattartás jelentőségének csökkenésével a felhagyott gyepterületek egy része már beerdősült. A megmaradt rész az Őrségi Tájvédelmi Körzet alapításakor állami tulajdonba került, kezelője az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.

A terület legértékesebb része mindössze 14 ha nagyságú, több kisebb lánca alkotja a völgy alján. Különleges növénytársulások és ritka fajok fordulnak itt elő a sajátságos klimatikus és hidrológiai viszonyok és az évszázados gazdálkodás hatására. Legjelentősebb a tőzegmohás láp, itt több tőzegmoha faj (Sphagnetus sp.) fordul elő, a mohapárnákon a rovaremésztő kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) él még kis számban, a magassásos, ingólápos részen megtalálható a tőzegeper (Comarum palustre) és a vidrafű (Menyanthes trifoliata) is. Gazdag és értékes a patak élővilága is: számos ritka tegzes és szitakötőfaj él, fejlődik tiszta vizében. A rét jellegzetes növénytársulása a kékperjés láprét, itt található kígyógyökerű keserűfű (Poligonum bistorta), őszi vérfű (Sanquisorba officinalis), széleslevelű ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis), kornistárnics (Doronicum austriacum), fehér zászpa (Veratrum album). Kis egyedszámban fellelhető a zergeboglár (Tollius europeus), az északi sás (Carex hartmannii), csapadékos, bővizű években a széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium) nagyobb foltokban is.
Az elmúlt évtizedektől kezdve kiszáradásos folyamat indult meg, a csapadékban szegény időjárás miatt a források vízhozama lecsökkent, sok teljesen eltűnt. Ennek hatására az ismert növénytársulások mellé más, gyakran tájidegen, vagy éppen közönséges növények kezdenek betelepülni és teret hódítani, például a magas aranyvessző, nagy csalán, szeder stb. A kaszálás hiánya a beerdősülésnek kedvez. A rétek gondos kezelésével, a kedvezőbb időjárás visszatértével azonban e sérülékeny élőhely fenntartható, megmenthető hossz úttávon is. A Nemzeti park munkáját több civil szervezet segíti: a Kerekerdő Alapítvány (Szombathely) által évente megszervezett szénagyűjtő tábor kézi erővel gyűjti össze a lekerülő szénát, emellett az erdősülést is próbálják visszaszorítani, a budapesti Magyar Biológiai Társaság Fiatalok Természetismereti Klubja pedig több évtizede végez kutatásokat.
A láprét értékeinek megismerése érdekében pallósor lett kiépítve, hogy taposással ne károsítsák az érdeklődők a rétek élővilágát. Előzetes bejelentkezés alapján a Nemzeti Park munkatársai vállalják csoportok vezetését, a terület értékeinek bemutatását.

Elérhetőség:

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Siska szer 26.
+36 94 548 034
orseginp@onp.kvvm.hu

Szőce

Nevezetességei:

Szent András templom: római katolikus templom, román kori műemlék, a XIII. században épült, majd a XIV. században átépítették. Két építészeti stílus jegyei találhatók az épületen. A megközelítően négyzet alakú templomhajó román kori falain látható három félköríves záródású résablak, kettő a nyugati homlokzaton, egy a délin. A gótikát a nyolcszög három oldalával záródó szentély képviseli. Ablakai kőbélletesek, mérművesek. A szentélyhez illesztett támpilléreket szintén az utóbbiakkal együtt emelték.
A szőcei tőzegmohás láprét az Őrségi Nemzeti Park egyik leghíresebb és legjelentősebb, fokozottan védett része, ahol természetvédelmi kutatóház is működik. A 127 ha területű természetvédelmi terület legértékesebb része a völgy alján húzódó rétek láncolata.